Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Szakigazgatás

Az Igazgatásmúlt menüpont tartalma emlékezik a természet védelmének szakigazgatási múltjára az évtized első felében, a Szakigazgatás menüponté pedig egy kétlépcsős átmeneti időszakra és eredményére. Majd újabb változás következik 2020-tól.  Emlékezzünk, "emlékül a jövőnek a múltról" jegyében! Környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek voltak 2017 előtt, a még korábbi erdőfelügyelőségek szervezeti formai mintájára. Az erdészet megelőzte az átalakulásban a természetvédelmet, korábban megszűnt a felügyelőségi rendszere, de lényegében megtartotta az eredeti, az erdőtervezési körzetekhez igazodó felügyelőségi illetékességi területeket, 10 területi erdészeti hatósággal az országban.

SZAKIGAZGATÁS 2015-16

Környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságok 2015. április 1-től 2016. december 31-ig

A környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságként eljáró megyei kormányhivatalok és illetékességi területük megyék szerint

1. Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Győr-Moson-Sopron megye és Komárom-Esztergom megye;

2. Vas Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Vas megye és Zala megye;

3. Fejér Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Fejér megye, Tolna megye és Veszprém megye, természetvédelmi hatáskörben terület alapján meghatározott különös illetékességgel is rendelkezik;

4. Baranya Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Baranya megye és Somogy megye;

5. Pest Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Pest megye, Budapest és Nógrád megye, természetvédelmi hatáskörben terület alapján és ügytípus alapján meghatározott különös illetékességgel is rendelkezik;

6. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Hajdú-Bihar megye;

7. Békés Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Békés megye;

8. Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Szabolcs-Szatmár-Bereg megye;

9. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Heves megye, természetvédelmi hatáskörben terület alapján meghatározott különös illetékességgel is rendelkezik;

10. Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Jász-Nagykun-Szolnok megye;

11. Csongrád Megyei Kormányhivatal:
illetékességi területe Csongrád megye és Bács-Kiskun megye.

2015. április 1-től környezetvédelmi és természetvédelmi területi hatóságként a fenti 11 kijelölt megyei kormányhivatal járt el a felsorolás szerinti illetékességi területekkel. A korábbi környezetvédelmi és természetvédelmi felügyelőségek megszűntek, a környezetvédelmi és a természetvédelmi szakterület a 11 megyei kormányhivatal szervezeti egységévé vált.

A kormányhivatali rendszerben egyúttal megszűntek a hatóságokként működő ágazati szakigazgatási szervek, hatóságként a megyei kormányhivatal járt el, a korábbi szakigazgatási szervek pedig a hivatal szervezeti egységeiként funkcionáltak.

Erdészeti, vadászati és halgazdálkodási hatóságok

Erdészeti hatóságként 10 megyei kormányhivatal járt el erdőtervezési körzetek szerinti illetékességi területekkel. A korábbi, 10 megyei kormányhivatalon belüli erdészeti igazgatóságok mint hatóságok megszűntek, az erdészeti szakterület a 10 megyei kormányhivatal szervezeti egységeként működött tovább.

Vadászati hatóságként és halgazdálkodási hatóságként 19 megyei kormányhivatal járt el. A megyei kormányhivatalokon belüli korábbi földművelésügyi igazgatóságok mint vadászati és halgazdálkodási ügyekben is eljáró hatóságok megszűntek, a vadászati és a halgazdálkodási szakterület a megyei kormányhivatalok szervezeti egységei keretében működött tovább.

A teljes kormányhivatali rendszeren belül megszűnt a hatósági eljárásokban történő szakhatósági közreműködés, amit a szakkérdésként történő kezeléssel folytatott eljárás váltott fel a természetvédelem - erdőgazdálkodás - vadgazdálkodás - halgazdálkodás viszonylatokban is.

SZAKIGAZGATÁS 2017-2020

2017. január 1-jétől a hatósági és igazgatási rendszerben ismét jelentős szervezeti változások léptek hatályba, tovább erősítve a megyei kormányhivatali rendszert és növelve a kijelölt járási hivatalok feladat- és hatáskörét.

A természetvédelmi, az erdészeti, a halgazdálkodási és a vadászati hatósági és igazgatási feladatok ellátása terén az alábbiakban felvázoltak szerint alakult át a teljes szervezetrendszer.

Központi hivatalok

Egyes központi hivatalok és költségvetési szervi formában működő minisztériumi háttérintézmények felülvizsgálatával összefüggő jogutódlásról, valamint egyes közfeladatok átvételéről szóló 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 22. §-a alapján az Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség (OKTF) 2016. december 31. napjával beolvadásos különválás útján jogutódlással megszűnt. Az OKTF általános jogutódja a Pest Megyei Kormányhivatal, egyes igazgatási és hatósági feladatok tekintetében pedig a jogutód a Földművelésügyi Minisztérium (FM)*, illetve a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM). * Megj.: 2018-tól Agrárminisztérium (AM)

A 378/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 25. §-a szerint a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivataltól (NÉBIH) a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet alapján a Földművelésügyi Minisztériumhoz, a Pest Megyei Kormányhivatalhoz, illetve a megyei kormányhivatalokhoz átkerülő feladat- és hatáskörök, valamint az azokhoz kapcsolódó jogviszonyok tekintetében a NÉBIH jogutódja 2017. január 1-jével a feladatot ellátó, illetve a hatáskör gyakorlására kijelölt szerv.

Természetvédelmi hatóság

A központi hivatalok felülvizsgálatával és a járási hivatalok megerősítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 379/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 293. A környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet módosítása cím alatt szabályozza újra a természetvédelmi hatósági rendszert is.

A kormányrendelet 293. §-a szerint országos környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságként a Pest Megyei Kormányhivatal jár el. Területi környezetvédelmi és természetvédelmi hatóságként megyei illetékességgel a megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatala jár el, kivéve Pest megyét és Budapest fővárost. Budapest főváros és Pest megye területére kiterjedő illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal környezetvédelmi és természetvédelmi hatáskörben eljáró Érdi Járási Hivatala jár el. A területi környezetvédelmi és természetvédelmi hatóság különös illetékességgel a kormányrendelet 3. melléklete szerinti esetekben jár el. A fővárosi főjegyző és a települési önkormányzat jegyzője által természetvédelmi hatósági ügyben hozott első fokú döntés esetén másodfokon a területi természetvédelmi hatóság az eljáró szerv.

Erdészeti hatóság

A 2017. január 1-jén hatályba lépett, a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 11. §-a szerint első fokú erdészeti hatóságként az erdőterület fekvése szerint illetékes, a kormányrendelet 2. mellékletében meghatározott alábbi 10 kijelölt járási hivatal jár el. Másodfokú erdészeti hatóságként az egész országra kiterjedő illetékességgel a Pest Megyei Kormányhivatal jár el, amennyiben kormányrendelet eltérően nem rendelkezik.

Az erdészeti hatóságként eljáró járási hivatalok illetékességi területe erdőtervezési körzetek szerint

1. Pest Megyei Kormányhivatal Érdi Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Alsó-Tápió-vidéki,

  2. Budai-hegyek,

  3. Budapesti,

  4. Csévharaszt-Felső-Tápió-vidéki,

  5. Dél-Vértesi,

  6. Gerecsei,

  7. Gerecse-Vértesi,

  8. Gödöllői-dombság,

  9. Mezőföldi,

10. Mezőföld-Sárrét,

11. Nagykőrösi,

12. Pilisi-Visegrádi,

13. Pilismaróti,

14. Pusztavacsi,

15. Súri-Bakonyaljai,

16. Szentendrei.


2. Veszprém Megyei Kormányhivatal Veszprémi Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Bakonyszentlászlói,

  2. Balatonfüredi,

  3. Devecseri,

  4. Farkasgyepűi,

  5. Kab-hegyi,

  6. Keszthelyi-hegység,

  7. Pápai,

  8. Tapolcai,

  9. Várpalotai,

10. Zirci.


3. Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Alpokaljai,

  2. Alsó-Őrségi,

  3. Dél-Hansági,

  4. Észak-Hanság és Szigetközi,

  5. Felső-Kemenesháti,

  6. Felső-Őrségi és Vendvidéki,

  7. Gyöngyös-Pinka-menti,

  8. Győri,

  9. Kemenesi cser,

10. Körmendi,

11. Pannonhalmi-Téti,

12. Rábaközi-Iváni cser,

13. Répce-síki,

14. Sárvár-Celldömölki,

15. Sopron-Fertőmelléki.


4. Zala Megyei Kormányhivatal Zalaegerszegi Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Surdi,

  2. Baki,

  3. Bánokszentgyörgyi,

  4. Nagykanizsai,

  5. Keszthelyi,

  6. Lenti,

  7. Letenyei,

  8. Szentgyörgyvölgyi,

  9. Zalacsányi,

10. Zalaegerszegi,

11. Zalakomári.


5. Somogy Megyei Kormányhivatal Kaposvári Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Barcsi,

  2. Igali,

  3. Iharosi,

  4. Kaszói,

  5. Kelet-Zselic,

  6. Lábodi,

  7. Marcali,

  8. Nagyatádi,

  9. Nagybajomi,

10. Nyugat-Ormánsági,

11. Nyugat-Zselic,

12. Somogyvári,

13. Zamárdi.


6. Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Bátaszék-Bonyhádi,

  2. Bédai,

  3. Dél-Baranyai,

  4. Gemenci,

  5. Hetvehelyi,

  6. Hőgyészi,

  7. Kárászi,

  8. Kisvaszari,

  9. Nagydorogi,

10. Pécsi,

11. Pécsváradi,

12. Pincehelyi,

13. Sásdi,

14. Sellyei,

15. Szigetvári,

16. Tamási,

17. Vajszlói.


7. Bács-Kiskun Megyei Kormányhivatal Kecskeméti Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Alsó-Duna-menti,

  2. Ásotthalmi,

  3. Bajai,

  4. Bugaci,

  5. Harkakötönyi,

  6. Kecskeméti,

  7. Kelebiai,

  8. Kiskőrösi,

  9. Kiskunhalasi,

10. Kisteleki,

11. Körös-Maros közi,

12. Körös-vidéki,

13. Közép-Duna-menti,

14. Marosszög-Csanádi.


8. Hajdú-Bihar Megyei Kormányhivatal Debreceni Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Baktalórántházai,

  2. Debrecen-Halápi,

  3. Guthi,

  4. Hajdúhát-Bihari,

  5. Közép-Tiszai,

  6. Nyírbátori,

  7. Nyíregyházi,

  8. Rétköz-Beregi,

  9. Szatmár-Nagyecsedi,

10. Szolnok-Jászsági.


9. Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal Miskolci Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Alsó-Hegyközi,

  2. Bánhorváti,

  3. Bodrogközi,

  4. Csereháti,

  5. Dél-Borsodi,

  6. Dél-Bükki,

  7. Erdőbényei,

  8. Erdőhorváti,

  9. Felső-Hegyközi,

10. Fónyi,

11. Gömöri,

12. Gönci,

13. Hernádvölgyi,

14. Jósvafői,

15. Lillafüredi,

16. Parasznyai,

17. Sárospataki,

18. Szendrői,

19. Szerencsi,

20. Tornai.


10. Heves Megyei Kormányhivatal Egri Járási Hivatala

Erdőtervezési körzet neve:

  1. Berceli,

  2. Diósjenő-Királyréti,

  3. Egri,

  4. Felsőtárkányi,

  5. Gyöngyössolymosi,

  6. Hatvan-Hevesi,

  7. Kelet-Cserháti,

  8. Kemencei,

  9. Kiskörei,

10. Nagybátonyi,

11. Nagymarosi,

12. Nyugat-Borsodi,

13. Parádi,

14. Pétervásárai,

15. Romhányi,

16. Salgótarjáni,

17. Szécsényi,

18. Szilvásváradi,

19. Tarnaleleszi,

20. Váci,

21. Verpeléti

Halgazdálkodási hatóság

A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 30. §-a szerint halgazdálkodási hatóságként – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik –, a halgazdálkodási vízterület medrének fekvése szerint illetékes megyeszékhely szerinti járási hivatal (területi halgazdálkodási hatóság) jár el a megyére kiterjedő illetékességi területen. Halvédelmi bírság kiszabására irányuló közigazgatási hatósági eljárásban a jogsértő személy lakóhelye szerint illetékes területi halgazdálkodási hatóság jár el. A 34. § alapján országos illetékességű halgazdálkodási hatóság a Pest Megyei Kormányhivatal.

Vadászati hatóság

A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet 60. §-a szerint első fokú vadászati hatóságként – ha kormányrendelet eltérően nem rendelkezik – a vadászterület fekvése szerint illetékes megyeszékhely szerinti járási hivatal (területi vadászati hatóság) jár el a megyére kiterjedő illetékességi területen. Másodfokon eljáró vadászati hatóság a Pest Megyei Kormányhivatal.

Szakhatóság, szakkérdések vizsgálata

A 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendelet IV. FEJEZETE részletesen tartalmazza az erdészetre, a halgazdálkodásra és a vadászatra fentiekben vázolt kijelölő rendelkezéseket valamennyi további földművelésügyi szakigazgatási területre is, míg az V. FEJEZET a szakhatóságok kijelölését, a VI. FEJEZET pedig a szakkérdések vizsgálatát szabályozza.

2017. január © Dr. Temesi Géza

SZAKIGAZGATÁS 2020-

A Magyar Közlöny 2019. évi 206. száma tette közzé a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítése érdekében egyes törvények módosításáról szóló 2019. évi CX. törvényt, 220. száma pedig a fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendeletet.

Az egyik alapvető változás, hogy a megyeszékhely szerinti járási hivatalok megyei szintű közigazgatási hatósági feladatai a megyei kormányhivatalokhoz kerültek. A járási hivatalok csak járási igazgatási ügyekkel foglalkoznak, a megyei hatósági feladatokat 2020. március 1-jétől a fővárosi és megyei kormányhivatalok látják el.

A fővárosi és megyei kormányhivatalok működésének egyszerűsítésével összefüggő egyes kormányrendeletek módosításáról szóló 360/2019. (XII. 30.) Korm. rendelet módosította a környezetvédelmi és természetvédelmi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 71/2015. (III. 30.) Korm. rendeletet, valamint a földművelésügyi hatósági és igazgatási feladatokat ellátó szervek kijelöléséről szóló 383/2016 (XII. 2.) Korm. rendeletet.

A módosított 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 9-12. §-ai rendelkeznek a környezetvédelmi, 13-19. §-ai pedig a természetvédelmi hatóságok kijelöléséről. Szakkérdések vizsgálatának és a szakhatóságok kijelölésének szabályozásait a kormányrendelet IV. Fejezete tartalmazza. Területi természetvédelmi hatóságként 19 megyei kormányhivatal működik.

A módosított 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendeletben a 10-12. § szól az erdészeti, a 29-35. § a halgazdálkodási, az 59-62. § pedig a vadászati hatóság kijelöléséről. A szakkérdések vizsgálatának szabályozásait az erdészetre a 68-69. §, a halgazdálkodásra a 71. §, vadászatra a 76-79. § részletezi. Területi erdészeti hatóságként 10 megyei kormányhivatal, területi halgazdálkodási hatóságként 19 megyei kormányhivatal, területi vadászati hatóságként 19 megyei kormányhivatal működik. Az erdészeti hatóságként eljáró megyei kormányhivatalok illetékességi területét a kormányrendelet 2. melléklete jelöli ki.

2020. március

Utóirat

A Magyar Közlöny 2020. szeptember 11-én megjelent 2020. évi 203. száma közzétette az egyes agrártárgyú kormányrendeletek módosításáról szóló 425/2020. (IX. 10.) Korm. rendeletet, amely ismét jelentősen módosította mind a 71/2015. (III. 30.) Korm. rendeletet, mind a 383/2016. (XII. 2.) Korm. rendeletet.