Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Önkormányzat

ÖNKORMÁNYZATI TERMÉSZETVÉDELEM

A természetvédelem tárgyai a természeti és a védett természeti területek (beleértve természetesen a tájat és az élőhelyet is), valamint a természeti és a védett természeti értékek. A természeti területek és értékek általános védelem, a védett természet területek és értékek kiemelt oltalom alatt állnak. A természet védelmének alapjogszabálya a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.).

A települési önkormányzatnak terület helyi jelentőségű védett természeti területté: természetvédelmi területté (TT) vagy természeti emlékké (TE) nyilvánítására van hatásköre. Az önkormányzati rendelettel védetté nyilvánított helyi jelentőségű védett természeti terület első fokú természetvédelmi hatósága a települési önkormányzat jegyzője, a fővárosban a főjegyző. Másodfokon a területi természetvédelmi hatóság: a megyei kormányhivatal megyeszékhely szerinti járási hivatala (Pest megyében és a fővárosban az Érdi Járási Hivatal) jár el megyei (fővárosi) illetékességgel.

Az országban összesen több mint 40.000 ha helyi jelentőségű védett természeti terület van, az utóbbi években az összes terület a felülvizsgálatok eredményeként eddig több mint tízezer hektárral csökkent.

A menüpont az önkormányzati természetvédelem kérdéseivel foglalkozik. Elsőként néhány tapasztalatomat osztanám meg az Olvasóval.

Több mint öt éve Pécsett a Bazilika alatti erősen látogatott területen, valamint az egyetemen a következő feliratú (alumínium) természetvédelmi táblák voltak kihelyezve: TERMÉSZETI ÉRTÉK, Tanács VB aláírással. A rendszerváltás óta évtizedekig senki felelőst nem zavartak a táblán olvasható megnevezések.

A tavaszi szokványos medvehagyma probléma után 2017. május elején pedig a Komlói útról egy másik, már közel két évtizede országosan bevezetett műanyag természetvédelmi táblatípusunkon volt látható a HELYI JELENTŐSÉGŰ VÉDETT TERMÉSZETI ÉRTÉK felirat. Mindez azok után történt, hogy a Bazilika alatti és a PTE botanikus kert területén levő táblák lecserélése külön kérésre a nemzeti park igazgatóság közreműködésével pár éve megtörtént a következő feliratú szabványos táblára: TERMÉSZETVÉDELMI TERÜLET. Ígéret volt egyben arra, hogy a helyi rendeletet is módosítják a Tvt.-nek megfelelően.

Tehát adott esetben nem természeti értékről, hanem védett természeti területről, helyi jelentőségű természetvédelmi területről (TT) van szó (amelyen belül természetesen vannak természeti értékek). A Komlói útról látható tábla pedig szintén védett természeti területet, természeti emléket jelölne, ami utcai fákat és fasort jelent három helyrajzi számmal, 1/150/TE/11 törzskönyvi szám alatt.

TE - Pécs2Pécs megyei jogú város közigazgatási területén egyébként 10 helyi jelentőségű TT és két TE van. A védett természeti területek törzskönyvét a természetvédelemért felelős minisztérium vezeti.

Fentiek alapján önként adódik a kérdés, hogy mi a különbség a természeti érték, védett természeti érték és a természetvédelmi terület, természeti emlék között? Enyhe iróniával többek közt az, hogy a természeti értéket, például a bükkfát, az őzet, vagy a medvehagymát nem jelölik természetvédelmi táblával, sőt a védett természeti értéket, pl. az agár kosbort, a nyugati földikutyát, vagy a parlagi sast sem. A természetvédelmi hatósági tábla a védett természeti terület (NP, TK, TT, TE) megjelölésére szolgál.

A védett természeti érték mindig országos jelentőségű, a védetté nyilvánítás a természetvédelemért felelős miniszter hatásköre. Helyi jelentőségű védett természeti érték nincs, természeti érték védetté nyilvánítása nem önkormányzati hatáskör. Önkormányzat helyi jelentőségű természetvédelmi területet (TT) és természeti emléket (TE) jelölhet ki önkormányzati rendelettel. Utóbbi esetében a TE egyedi természeti értéke, képződménye, fasora az egyedi tájértékhez hasonló fogalom. Az egyedi természeti érték, képződmény, fasor és a védelmét szolgáló terület megnevezése a védetté nyilvánítás után a természeti emlék, ezt a megnevezést kell hogy tartalmazza a szabványos természetvédelmi tábla és az önkormányzati rendelet is.

A helyi jelentőségű természetvédelmi területek (TT) és a helyi jelentőségű természeti emlékek (TE) gyűjtőfogalma (ahogy az a fentiekből is egyértelmű) a helyi jelentőségű védett természeti területek, nem pedig a helyi jelentőségű védett természeti értékek, mint ahogy azt nem ritkán szakszerűtlenül és a hatályos joggal ellentmondóan alkalmazzák. Példa lehet rá egy könyv címe és előszava, amely könyv előhívható a következő cím alatt: bptermert.budapest.hu.  

Az önkormányzati rendeletek terén egyrészt problémák tapasztalhatóak abban, hogy nem az 1996. évi LIII. törvénynek (Tvt.) és a vonatkozó kormány és miniszteri rendeleteknek megfelelő a tartalom és a szabályozás. Emellett még az interneten is található több olyan önkormányzati rendelet, amely a Tvt. vonatkozó részeit ismétli meg a helyi természetre (elnéző mosolyt motivál a „törvény rendeletesítése”). Az önkormányzati rendelettel a területet lehet védetté nyilvánítani (TT vagy TE) a helyrajzi szám megadásával és a természetvédelmi kezelési terv megállapításával, nem kell megismételni magasabb szintű jogszabályok tartalmát. Utóbbiak, köztük a Tvt. az önkormányzati rendelettől függetlenül hatályosak (tárgyi és területi hatály), az említett problémák előfordulása pedig a helyi rendelet érvényességét kérdőjelezi meg. Az önkormányzati rendeletre az állami természetvédelem honlapján minta található: http://www.termeszetvedelem.hu/mintarendelet.

A fent vázolt önkormányzati problémákért az illetékes önkormányzati jegyzőn kívül részben a működési terület szerinti nemzeti park igazgatóságot is szakmai és jogi felelősség terheli [lásd Tvt. 25. § (2), (3) és (4) bekezdések, valamint 71/2015. (III. 30.) Korm. rendelet 24. §]. Magyarország Alaptörvénye is előírja, hogy önkormányzati rendelet más jogszabályokkal nem lehet ellentétes [lásd: A helyi önkormányzatok, 32. cikk (3)].

Ez úton is felajánljuk önkéntes szakmai és jogi segítségnyújtásunkat az érdeklődő önkormányzatoknak.

2017. május 15. © Dr. Temesi Géza

A magyar állami természetvédelem hivatalos honlapja az Önkormányzatok menüpont alatt minden szükséges tudnivalóról megfelelő információkat nyújt az önkormányzatok és a jegyzők számára, többek között 2017. 07. 12. óta a helyi jelentőségű védett természeti területek táblával történő megjelöléséről is.

http://www.termeszetvedelem.hu/helyi-jelentosegu-vedett-termeszeti-teruletek-tablaval-torteno-megjelolese

Utóirat (2020. január)

Teltek az évek, majd 2019 augusztusában részletes magyarázó levélben fordultam Pécs Polgármesteri Hivatalához. A Dél-dunántúli Regionális Könyvtár és Tudásközponthoz, az Universitas utcához közeli parkoló mellett ugyanis természetvédelmi tábla volt látható "helyi jeletőségű védett természeti érték" felirattal. A levélre válasz érkezett, megvizsgálják a problémát, és amennyiben rendeletmódosításra is szükség van, az is meg fog történni. Majd újabb levél érkezett, hogy a rendeletmódosítás előkészített tervezetét véleményezésre 2019. december 15-ig megküldik. A rendelettervezet megküldése azonban elmaradt. A kihelyezett helyi jelentőségű védett természeti értéket mutató táblák 2020 márciusában változatlanok.