HAZAI TERMÉSZETVÉDELEM

A TERMÉSZETVÉDELEM OKTATÁSA

A környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény (Kt.) 54 – 55. §-a tartalmazza a környezeti nevelés, képzés, művelődés kérdéskörének törvényi szabályozásait. Ezek szerint a környezeti ismeretek terjesztése és fejlesztése elsősorban állami és önkormányzati feladat, de közreműködhetnek abban civil szervezetek is. Rendelkezik a Kt. a környezetvédelemért felelős miniszter feladatairól, a Nemzeti Alaptantervvel összefüggésben, környezeti nevelési, képzési programról (iskolarendszeren kívüli környezeti oktatás, képzés, környezetvédelmi szakmai képzés), a környezeti oktatás és ismeretterjesztés tartalmáról és az együttműködésekről.

A természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény (Tvt.) 64. §-a pedig kimondja, hogy a Kt. 54 – 55. §-ában foglaltakon túl, a természet védelmével kapcsolatos ismereteket valamennyi oktatási intézményben oktatni kell, azok a Nemzeti Alaptanterv részét képezik. Ezeknek az ismereteknek az oktatásával – az állami, önkormányzati intézmények és más szervezetek bevonásával – elő kell segíteni, hogy a társadalom természetvédelmi kultúrája növekedjen.

A fenti törvényektől függetlenül a felsőfokú oktatási intézmények jelentős részében azért indokolt a természetvédelem adott szakiránnyal megfelelően hangolt tartalmú és terjedelmű oktatása, mert a természetvédelem az emberiség jövőjének záloga, és minden diplomásnak rendelkeznie célszerű a jövőre felkészítő felsőfokú ismeretekkel.

A természet védelmével, használatával foglalkozó középfokú és felsőfokú oktatási intézmények pedig a természetvédelmi oktatás színpadán állnak, ezért különösen fontos kérdés az oktatás tartalma és minősége.

Társasági weboldalunk az ismeretterjesztést, az oktatást, a nevelést szolgálja, de létezik átfogó természetvédelmi egyetemi szintű digitális tananyag is (www.termeszetor.hu elérhetőség alatt) 30 fejezettel és közel hatszáz dia terjedelmű ppt. előadásanyaggal.

Ezen aloldal alatti írások a természetvédelmi oktatás kérdéseivel, problémáival kívánnak foglalkozni, ha kritikusan is, de jobbító szándékkal, és nagy sortávolsággal, hogy a sorok között is lehessen olvasni.

Természetiörökség-védelem

Számos egyetemen (és középiskolákban is) problémák érzékelhetők a természetvédelem oktatása terén részben a hatályos jogszabályokkal, részben a szakmai alapokkal összefüggésben. Az alábbi példa a jéghegy csúcsát mutatja, azt is csupán egy címmel.

Természetiörökség-védelmi szakirányú továbbképzési szak működik egyik egyetemünkön. Örökségvédelem nem a természet, hanem a kulturális örökség, a műemlékek és a régészet terén van, ember alkotta értékekről, illetve régi korokról lévén szó. De valljuk be, van örökség a természettel összefüggésben is, arról azonban ne nevezzünk el szakot! Hajdanában, a múlt évezred hatvanas éveiben cél volt az akkor tízegynéhány %-nyi akácosaink területi arányának visszaszorítása 10 % alá. A szomszéd országban már ezekben az időkben tréfásan kérdezték, hogy mi szükség Magyarországon erdőmérnökre, ahol faállományok, akácosok és nemesnyárasok vannak. Azóta 24 %-ot hódított el az akác – az erdősültségünk (vagy a fásultságunk?) jelentős növekedése mellett –, ami nem jó örökség, ezért ne védjük! Bár ki tudja mit hoz a globális jövő a felmelegedéstől a fajpusztulásig, az inváziótól a migrációig.*

Alapvető érv a szak megnevezésének helytelenségére persze az, hogy a hazai szakjogban nem ismert kategória a „természetiörökség-védelem”. Maga a „természeti örökség” megnevezés is csak a természet védelméről szóló 1996. évi LIII. törvény és a környezet védelmének általános szabályairól szóló 1995. évi LIII. törvény preambulumában szerepel. Tovább kellene lapozni a törvényeket! És főleg ne módosítsuk esetleg később a szak megnevezését még laikusabb irányba „természetiörökség-megóvás”-ra vagy „természetiörökség-megőrzés”-re! Legyen egyszerűen Természetvédelmi szakirányú továbbképzési szak a jognak megfelelően, a többi a jól választott tárgyaktól és az oktatók hozzáértésétől függ.

A védelem és az érték fogalmat is gyakorta helytelenül használják a természetvédelemben. A védelmet nem ritkán megóvás vagy megőrzés szavakkal helyettesítik, az értéket pedig területre is alkalmazzák mintegy gyűjtőfogalomként. Egyszerűsítve a kérdést a helyes megközelítés a következő: a természet a jogban alapvetően területként és értékként jelenik meg (mellérendelt fogalmak!), a védelem pedig általános védelemmel és kiemelt oltalommal.

Egyébként hogyan is szól az egyszeri indián mondása, aki elsőként fogalmazta meg a fenntarthatóság követelményét? A Föld, a természet nem örökség nagyapáinktól, hanem kölcsön unokáinktól.

A *-gal jelölt problémakörben a jövőt illetően a világhálón olvasható egy tudományos publikáció tudományos ülésről, amelynek összefoglalásában a következő szerepel:

„A termőhely változások miatt át kell gondolni a fafaj választást és nem szabad csak a jelenlegi állományokból kiindulni. A megoldás az lehet, ha előre meg becsüljük, hogy milyen termőhelyi változások lehetnek az adott helyen és elegyes erdőket kell létrehozni, valamint el kell fogadnunk, hogy új fafajok lesznek „őshonosak” és ezeket kell alkalmaznunk.”

Nem lesz okosabb az olvasó. A bekezdésnyi szöveg egyrészt helyesírási és fogalmazási hibákkal terhelt, másrészt semmi újat nem közöl. Konkrét tudományos kutatásokat várunk, ami konkrét gyakorlatot alapozhat meg a természet védelme és használata terén. A tudományos publikáció így (visszautalva az írás elején említett jéghegy csúcsára) a jéghegy testéből egy kristálynyi elégségesnek nem mondható példa.

Természetvédelmi vízgazdálkodási
szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak

Ami az egyetemi oktatási szakokat illeti, a következő – fenti címben szereplő – szak is létezik: „Természetvédelmi vízgazdálkodási szakmérnöki szakirányú továbbképzési szak”. Ez már szak³. Lehet, hogy helytelen a szórend, miért nem vízgazdálkodási természetvédelmi szak a megnevezés? A címbeli megközelítéssel lehetségesek volnának természetvédelmi halgazdálkodási, természetvédelmi vadgazdálkodási, természetvédelmi erdőgazdálkodási stb. szakirányú szakok az egyetemi oktatás terén? Az egységes megközelítés és nevezékrendszer egyébként célszerű volna, amennyiben nem a rögtönzés jellemzi a karokat és a szakok jóváhagyását.

A víz környezeti elem, védelme ezért alapvetően a környezetvédelem tárgya, hiányolható ezért a vízgazdálkodási környezetvédelmi szak. A vizes élőhelyek (természetesen beleértve az ex lege védett lápokat és szikes tavakat is) és az ex lege védett források védelme, valamint az őshonos halak mint természeti vagy védett természeti értékek vízi élőhelyeként a természetes álló és folyóvizek védelme azonban a természet védelmét közvetlenül szolgálja, ezért a természetvédelem feladata is. A vízgazdálkodásnak és vízvédelemnek tehát mind a környezetvédelmi, mind a természetvédelmi célok és érdekek érvényesülését biztosítania kell. A feladatköröket törvényi szinten részleteiben lásd: 1995. évi LVII. törvény a vízgazdálkodásról, 1995. évi LIII. törvény a környezet védelmének általános szabályairól, 1996. évi LIII. törvény a természet védelméről.

A vízügy szakterülete évtizedünk első éveiben még a környezetvédelemmel és a természetvédelemmel egy államigazgatási szervezetrendszerhez tartozott mind a minisztériumi központ, mind az első és a másodfokú hatóságok tekintetében. Évtizedünk dereka (2013 – 2017) jelentős átalakulásokat hozott nem csak az államigazgatási szervezetben, hanem a vízügyi felsőfokú oktatásban is. Az eredményes működés pénzügyi források és megfelelő igazgatási, illetve oktatási szakemberek kérdése.

© Dr. Temesi Géza